Ar2day Gallery

Az Ar2day Gallery –t 2009-ben alapította Benkő Ildikó, aki előtte 15 évig a design és lakberendezés világában tevékenykedett. A 2008-as válság hatására döntött úgy, hogy az amerikai és nyugat-európai piacokat nagy részben lefedő kortárs kereskedelmi galériákhoz hasonló arculatú művészeti galériát alapít, amely a művészetkedvelők és gyűjtők mellett szoros kapcsolatot ápol a designerekkel, lakberendezőkkel és belsőépítészekkel is.

A galéria célja, hogy ezáltal szélesebb körben ismertté tegye és a közönséghez közelebb hozza a különleges egyedi stílussal rendelkező, képzett hazai kortárs művészeket, akiknek a műveit a befektetési jelleg mellett a különböző enteriőrökbe illeszkedő esztétikai szempontok alapján is vásárolják az emberek.

A művészekre, mint Krüzsely Gábor, Olga Kondratska, Molnár Levente, Szvath Zsuzsa, Uzonyi Ferenc, Naomi Devil vagy Fodor-Lengyel Zoltán, Végh Júlia, Minro és Tomasz Piars az egyedi, különleges és felismerhető stílus jellemző, egyre gyarapítva a gyűjtőik táborát.

2014-ben költözött a galéria az V. kerületi Szalay u. 2.-be, majd 2024-ben az V. ker. Balaton u. 12-be, ahol a kiállítótérben  folyamatosan megtekinthetőek a művészek alkotásai előzetes bejelentkezést követően.

A budapesti Kempinski Hotel közösségi tereiben látható festményeket és szobrokat anno a galériától vásárolták, ezért velük együttműködve az Ar2day Gallery 2013 óta évente 4 alkalommal szervezi a Kempinski Art Soirée-kat, ahol a vernissage után a hotel Promenadon egy a galéria művészének a kiállítása látható 3 hónapig.

A kiállításokat olyan neves személyiségek nyitották meg, mint Oltai Kata, Rockenbauer Zoltán, Üveges Krisztina, P. Szabó Dénes, Bacsek Júlia, Antalffy Péter, Kosinszky Richárd.

Elérhetőségek

Ar2day Gallery
1055 Budapest, Balaton u. 12. Fsz. 6.
+36-20/946-03-06
ildiko.benko@icloud.com
storelaptop-phonecrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram