Idén első alkalommal mutatkozik be önálló standdal a BOGLARKA NAGY STUDIO a vásáron. Az egyedülálló és experimentális koncepció Nagy Boglárka kortárs festőművész valósághűen berendezett műtermébe enged autentikus betekintést a látogatóknak, ahol a művész ‘APRÈS-SKI’ című vadonatúj alpesi sorozatának már elkészült, valamint folyamatban levő darabjait tekinthetik meg. Az esemény ideje alatt a művész a helyszínen élőben lesz látható munka közben, az új sorozat kész művei pedig ezen az exkluzív 4 napos szóló standkiállításon kerülnek először bemutatásra.
A művész ‘APRÈS-SKI’ című új szériája a high life életmódot élő ‘jet set’ szűk rétegének egyik kedvenc téli elfoglaltságát, a síelést és az ezzel a tevékenységgel járó szubkulturális motívumokat teszi központi témává. A világ egyik legfelkapottabb síparadicsomának, St. Moritz-nak a pályáin szlalomozva nincs más dolgunk, mint azon gondolkodni, hogy melyik menő étterem teraszára csússzunk be pár pohár prosecco-ra, miközben a délutáni nap fényében majd trendi dj-k mixeinek pulzáló dallamaira mozog a testünk, kezünk pedig automatikus mozdulattal lendül előre, hogy szelfik és instasztorik lavinájával tudassa a világnak, milyen könnyű és napfényes idefent az élet. Síszettünk csakis Moncler, Bogner vagy Loro Piana, a magashegyi életérzés pedig tisztán és élesen tükröződik vissza szemüvegünk uv-színskálájának széles spektrumán. Ha már unjuk a partit, valamennyire azért a szanatóriumi svájci levegő és a páratlan panoráma látványa is megteszi, mielőtt továbbcsúszunk a hóborította völgyben puhán elnyújtózó tóparti kisváros alkonyodó fényeinek irányába.
A BOGLARKA NAGY STUDIO standján 10 festmény és 4 készülő kép, illetve egy korábbi projekt eddig még sehol sem bemutatott 10 olajvázlata lesz látható az autentikusan berendezett műtermi környezetben. A művész végig jelen lesz az esemény időtartama alatt.
Nagy Boglárka magyar festőművész széles körben ismert munkái által a realista figurális ábrázolás egyik kiemelkedő hazai kortárs képviselője. Művei itthoni és külföldi magán-, illetve szállodai gyűjteményekben találhatók a világ számos pontján. Rendszeres egyéni és csoportos kiállításai mellett magyar és nemzetközi aukciókon is sikerrel szerepel. Első magyar festőművészként bekerült a LUMAS nemzetközi portfoliójába 2017-ben, ahol válogatott munkái jelenleg is megtalálhatóak. ‘NAPFÉNY VÍZ LEVEGŐ’ című fő sorozatának minden darabját a tiszta égbolt és a víz végtelensége, határtalan terek, szabadság és életigenlés jellemzi bravúros technikával festve. A képeken levő figurák energiát, érzelmeket és életteliséget sugároznak. Festményein szembetűnő a fény kiemelt használata és az ecsetkezelés. Témái az élet legapróbb megnyilvánulásának tiszteletét és szeretetét hordozzák magukban obszervatív, játékos, illetve néha frivol módon. Ez a fő sorozat vonultatja fel a művész eddigi legismertebb ‘signature’ műveit, melyet a most bemutatásra kerülő ‘APRÈS-SKI’ széria képei egy újabb jelentésréteg tartalmi és vizuális élményével gazdagítanak.