A Csók István Galéria és Antikvitás egyike Budapest legpatinásabb régiségkereskedéseinek. Üzletünk, az egykori Képcsarnok Vállalat által fenntartott Csók István Galéria, 1950-ben alakult Budapest szívében, a Váci utcában. A megnyitó ünnepségen maga Csók István festőművész is jelen volt és nevét adta a Galériánknak. Kínálatunkban eleinte kortárs festmények, grafikák, kisplasztikák szerepeltek, majd a későbbiek során az antik műtárgyak és ékszerek kaptak nagyobb hangsúlyt, mára pedig már ezek adják kínálatunk jelentős részét.
A folyamatos, szakértő és kitartó munka gyümölcseként a kirakatunk és vitrineink megteltek szebbnél-szebb tárgyakkal. Antik és modern ékszerkollekciónk, műtárgy- és numizmatikai gyűjteményünk nemzetközi viszonylatban is egyedülálló. Többéves tapasztalattal rendelkező, képzett szakértőink pedig készséggel állnak rendelkezésükre, legyen szó akár értékbecslésről, bizományos átvételről, vagy készpénzes felvásárlásról.
2020-ban, üzletünk fennállásának 70. évfordulóján elindítottuk színvonalas választékkal rendelkező webáruházunkat is, ahol több ezer műtárgy és ékszer közül válogathat a tisztelt érdeklődő. Kínálatunkat folyamatosan bővítjük, hogy azok számára is megmutathassuk ezen csodálatos szakma kincseit, akik még nem látogattak el hozzánk.
Szeretettel várjuk Önöket a hét minden napján 10 és 18 óra között a Váci utca 23. szám alatti üzletünkben!
Különböző ezüstneművel, érdekes műtárggyal és a numizmatikai kínálatunk közül középkori magyar aranyforintokkal és erdélyi tallérokkal, néhány IKON - szentkép ábrázolással, különlegesebb Zsolnay fajansz dísztárggyal, valamint számos gyémántköves antik, biedermeier, színes drágaköves vintage, szecessziós, art deco, modern és design ékszer tétellel készülünk a kiállításra. Ezek közül fajtánként és értéküket tekintve is kiemelkedik az alábbi 4 tétel, amolyan „gyűjtői ínyencség”, amelyekről hosszabb ismertetőt is írunk:
1; Habsburg I. Ferenc József, Barabás Miklós számára rendelt arany medál (1896)
„ Az ezredéves Orsz. Kiállítás körül szerzett kiváló érdemek jutalmául 896-1896”
A honfoglalás 1000. évfordulójára rendezett ünnepségeket nagyszabású építkezések és beruházások kísérték. Ez az időszak Budapest világvárossá válásának pillanata is egyben. Ekkor adták át a milleneumi földalatti vasutat, amely a Londoni után az első ilyen beruházás volt Európában. Ekkor épült ki a dunai rakpart, fölavatták a főváros harmadik hídját a Ferenc József hidat (a mai Szabadság híd) és elkészültek az Andrássy út és a Nagykörút pompás palotái. Megnyílt az Iparművészeti Múzeum csodálatos szecessziós épülete, a Vígszínház és a Kúria a mai Kossuth téren. 1896. június 8-án a nagy milleneumi felvonulás alkalmával az országház kupolacsarnokában az alsó- és felsőháza együttes díszülést tartottak az uralkodó család jelenlétében.
Barabás Miklós (1810-1898)
A magyar biedermeier festészet egyik jeles mestere, az egyik legkorábbi magyar fényképész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, aki elsősorban arcképfestőként szerzett hírnevet. Az utókor jórészt az ő munkái alapján ismerheti az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szereplőit.
2; Zsolnay historizáló virágtartó posztamensen az (elefántcsont) Ivory - sorozatból
Két darabból álló Zsolnay duplafalú nagy kaspó és posztamens. Historizáló, faragott elefántcsontot imitáló áttört díszítésekkel, amelyek alatt sötétzöld máz található, felületükön pedig arany és óaranymáz látható. Tál belső felülete csontszínű mázzal készült, itt 2 helyen kisebb restaurálás nyoma figyelhető meg. Alacsonyabb, henger formájú posztamenssel, együttes méretei: 69 x d:50 cm. Magyarország, (Pécs) 1887-89 között. Jelzett: masszába nyomott Zsolnay Pécs illetve karcolt 2993.
3; Massimo Izzo kortárs design ékszere:
18 karátos olasz fehérarany design medál 213 darab briliáns csiszolású gyémánt kővel, mindösszesen cca: 2 ct, (M1, W, Vs), középen egy nagyobb ezüstszürke biwa gyönggyel (27 x 20 mm). Bruttó: 84.7 gramm. Az ékszer teljes mérete: 85 x 60 mm. Tengeri élővilágot megjelenítő formával, tengeri csillaggal, korallal és tengeri csikóval. Jelzett: Massimo Izzo olasz design ékszerész szignójával, illetve olasz 750-es finomságjelzéssel és fémjellel.
4; Gyémántköves arany nyakék kéktopáz kövekkel:
14 karátos arany nyakék, melynek középső része külön választható, arany tűszerelékkel, így az különálló brossként is hordható. Ezüst foglalatban 459 darab achtkant és régi (párna) csiszolású gyémántkővel Cca: 16.5 ct, ( A-R2, TCr, Si2), 3 nagyobb, négyszögletes formájú, táblás csiszolású kék topázzal, amelyek összesen cca: 10.5 ct. Bruttó: 52,4 gramm. Ékszer teljes hossza: 45,5 cm. Nyelves zárszerkezettel.