Az Einspach & Czapolai Fine Art az idei Art and Antique vásár visszatérő kiállítójaként egy izgalmas standdal készül, amely az 1960-as években indult magyar neoavantgárd fontos képviselőitől, az Iparterv kiállítások résztvevőitől, Nádler István (1938—) és Bak Imre (1939—2022) munkáiból, valamint a kortárs figuratív festészet egyik kiemelkedő alkotója, Fehér László (1953—) műveiből mutat be egy válogatást.
Nádler István kötődése Itáliához sok szálon reflektált és felfejthető az életműben. 1992-ben Rómában a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként, majd 1993-ban Firenzében a Villa Romana vendégművészeként alkotott. Itália különböző városainak (Róma, Firenze, Velence) dedikált gesztusfestményei közül ezúttal az 1993-ban készült „firenzei sorozat” darabjait mutatjuk be.
Bak Imre életművében a 2003-as év fordulópontot jelentett, amikor is a nagyméretű táblaképeinek vázlataiként készülő 5-6 cm magas és 7-9 cm széles temperával festett miniatűr kompozícióinak készülését felváltotta a digitális, számítógéppel készített vázlatok időszaka. Az életműből 200 darab, 2003 előtt készült temperával festett miniatűr kompozíciót mutatunk be.
Fehér László művészetét az 1970-es évektől meghatározza a figuratív, fotóalapú festőiség, amely az egyéni és a kollektív emlékezet kérdéskörére reflektálva szembesít a jelen dilemmáival. Festményein rendszerint banálisnak tűnő, hétköznapi események válnak általános érvényű, metafizikai dimenziókat hordozó, időtlen metaforákká. Gazdag festői életművéből ezúttal két nagyméretű, tematikailag a Balatonhoz kötődő olaj-vászon kompozíciót mutatunk be.
A stand igazi meglepetéseként pedig egy eddig ismeretlen, 1955-ben készült hatalmas méretű Amerigo Tot sgraffitóval készülünk.