acb Galéria
Az acb Galéria 2003-ban alakult Budapesten, és mára a magyar és kelet-európai művészeti piac meghatározó szereplője. Kezdetben a keleti blokk 1990 utáni átalakulásában aktívvá vált magyar és nemzetközi neokonceptuális művészeket képviselte, majd érdeklődését kiterjesztette az 1960–80-as évek jelentős magyar neoavantgárd és posztavantgárd alkotóira is. Az utóbbi években kiemelten foglalkozik a magyar kísérleti textil- és kerámiaművészet újrakontextualizálásával, valamint a legfiatalabb művészgenerációval.
2025 tavaszától négy kiállítótérrel működik: az acb Galéria mellett az acb Attachment, az acb Plus és az acb BAK IMRE space. A 2015-ben alapított acb ResearchLab kutatással és könyvkiadással foglalkozik, míg a 2024-ben létrejött acb Media videós és podcast tartalmakat készít. A galéria rendszeres résztvevője nemzetközi vásároknak, többek között az Art Basel, a Frieze Masters London és az ARCO Madrid eseményeinek.



