A Passage galéria a belváros szívében, az 5. kerületben található. A galéria standján két művész, Tóth Ernő és Tóth Kristóf mintegy 20-25 alkotása: festmények és szobrok tekinthetőek meg.
Tóth Ernő
Sajóecsegen született 1949-ben. 1964-1968 között a Képzőművészeti gimnáziumban tanult. 1974-1979 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, ahol Iván Szilárd Barcsay Jenő és Patay László voltak a mesterei. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőművészek Szövetségének.
Mint a festészetében, Tóth Ernő szobrászatában is mese és valóság villódzik egymással: szánalmasságok váltanak át hősieségbe, drámai szituációk vígjátékiba, bensőséges lírai vallomások irónikus-groteszk (ön)csúfolódásokba. A szomorúság és a vidámság Tóth Ernő szobraiban nagyon-nagyon közel kerül, már-már eggyé fonódik, de csak azért, hogy aztán ugyanazon műben messze eltávolodjon egymástól.
Tóth Kristóf
1990-ben Budapesten született.
2008-ban a Szemere Bertalan Gimnáziumban érettségizett.
2008-2010 között a Szegedi Tudományegyetem hallgatója volt.
2010-2013 között a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula karának képi ábrázolás szakán tanult.
Mesterei: Szabó Tamás, Aranyi Sándor, Sinkó István, Tóth Ernő, Gál Lehel József.
Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőművészek Szövetségének.
A szobrait egyfajta síkozott kubista formavilág jellemzi, míg festményeire erősen hatott a futurista irányzat, a mozgás és a biológiai előtanulmányok.
Mindig megpróbálja éppen azt a pillanatot ábrázolni, ami legjobban jellemző az adott sportra vagy élőlényre, és a néző, befogadó szinte tovább képzeli ezt a mozdulatot. Alkotásaiban nagy szerepet játszik a dinamika, a lendület és a mozgás ábrázolása.
Mindkét művész munkái megtalálhatóak számos hazai és külföldi magángyűjteményben, múzeumban.