A Random Galéria egy 2021-ben alakult kortárs művészeti galéria a Balaton-felvidéken, Örvényesen. Elsődleges célja a fiatal kulturális élet felpezsdítése vidéken, új gyűjtők és műértők bevonzása, valamint a fiatal képzőművészek segítése. 2023 óta Kázsmér Máté a galéria igazgatója, számos sikeres kiállítás után a következő budapesti helyszín megnyitásán dolgoznak, amely az R Contemporary nevet fogja viselni. Nem csak új helyszínt, hanem új szemléletet és stílusokat is szeretnének behozni a galéria portfóliójába, amely eddig jobbára absztrakcióval, főként a geometriával foglalkozott, egy új modernista szemléletet is szeretnének bevezetni. Az Art and Antique fontos előrelépés lesz a fejlődő galéria életében, hiszen először mutathatja meg magát Budapesten is, miután a Füred ArtWeek-en is sikeresen szerepelt, ahol új fiatal és már idősebb, ismertebb művészeket mutatott be. Ez az Art and Antique-on sem lesz másképpen; új izgalmas művészekkel érkezik a galéria, és az egységesség, gondosan összeállított anyag és kompozíciók most sem fognak hiányozni a stand összeállításából.
„Nálunk nincsenek kvóták, csak és kizárólag a szellem és a művészet, ami mozgatja a helyet, hogy egy, a művész és a művészetért rajongó számára is egy fejlődő, barátságos közeget teremtsen.”
Az Art and Antique-on prezentált művészek:
A kiállításon megjelenő egyik talán kiemelkedően fontos mű ZALAVÁRI József Barcsay Hommagea amelyet most eladásra kínálunk különleges Barcsay 125. évfordulója alkalmából.