Szikra Galéria

A Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem Budapest belvárosában az V. kerület, Vármegye utca 7. szám alatt található. A galéria 2020. februárjában kezdte meg működését. Profilköre kortárs képzőművészeti kiállítások és rendezvények szervezésére, valamint kortárs képzőművészek képviseletére terjed ki.

A széles budapesti galériás palettán a Szikra elsősorban az immanens művészeti folyamatok reprezentálására koncentrál, hisz Magyarország, illetve Közép-Európa jellegzetes történelmi, kulturális sajátosságai finoman szólva sem tették lehetővé a képzőművészeti tendenciák békés, nyugodt és kiegyensúlyozott alakulását a 20. században. Ez a sajátos szituáció, mely egyfajta hiányérzetet is kelthet bennünk, számtalan téren eltérést mutat a nyugat-európai kulturális közeg jellegzetességeivel szemben.

A régiónk sajátos történelmi és kulturális viszonyaiból eredő hiány-érzet, valamint ennek fő aspektusai állnak a Szikra tevékenységének fókuszterében. A képzőművészet tradícióját szem előtt tartva, a galéria a művészet belülről építkező jelenségeit és eredményeit igyekszik reprezentálni. Szemben az inkább társadalomkritikus, szociálisan érzékeny művészet törekvéseivel, az egymásba simuló kulturális rétegek áthallásaiból kibontakozó művészeti produkciók felmutatására tesz kísérletet. Persze a cél nem egyszerűen az eltérő művészet-fogalmak ideológiai gyökerének dokumentálása, sokkal inkább az eltérő kulturális hagyományok nyújtotta erőtérben születő eredmények ütköztetése és párhuzamba állítása. A Szikra azt az álláspontot képviseli, azokat a képalkotási stratégiákat igyekszik felkarolni, ahol a művészet elsősorban önmagára, és saját belső hagyományaira reflektálva képes új esztétikai értéket teremteni.

A 2024-ES BUDAPESTI CONTEMPORARY MŰVÉSZETI VÁSÁRON, A SZIKRA KÉPZŐMŰVÉSZETI BEMUTATÓTEREM ÁLTAL SZEREPELTETT ALKOTÓK
BALOGH Csaba (Székelyudvarhely, 1964)
BALOGH Erzsébet (Balázsfalva, 1963)
EGYED László (Budapest, 1953 - Budapest, 2019)
GYENIS Tibor (Pécs, 1970)
IMRE Mariann (Medgyesegyháza, 1968)
KIS RÓKA Csaba (Székesfehérvár, 1981)
KÖVES Éva (Moszkva, 1965)
NÉMETH Marcell (Budapest, 1982)
PÓLYA Zsombor (Budapest, 1989)
TEPLÁN Nóra (Budapest, 1990)
SZÉCSÉNYI - NAGY Loránd (Budapest, 1984)
SZELLEY Lellé (Kijev, 1971)

Elérhetőségek

1052 Budapest, Vármegye u. 7.
+36-30/750-8700
szikra@szikrabudapest.hu
storelaptop-phonecrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram